»Áttekintés
»Piktúra
»Alkalmazott grafika
»Fotográfia
»Művész
»Kiállítás
»Katalógus
»Kapcsolat
 

ÁTTEKINTÉS

Közel negyven éve a barátság szeretetével, őszinteségével - bizonyára elfogultságával is - követhetem Velényi Rudolf munkáját. Ha személyes élményeim, tapasztalataim alapján áttekintem ezt az emberöltőnyi időt, munkásságának legalapvetőbb összefoglalója számomra a rend. Valamilyen szép és jó rend felfedeztetése a fotókon, valamilyen hiányzó rend megalkotása a képeken, valamilyen szükséges rend hangsúlyozása az alkalmazott grafikai tevékenységében.
A rend és egyszerűség, szép és jó, mint a népi kultúra jelrendszerében. Talán az erdélyi hegyek szép ívelése, a bokályok tiszta rajzolata kötelezte erre a letisztult formavilágra.
Velényi nehezen élte meg a 60-as, 70-es évek behatárolt lehetőségeit, másféle szabadságra vágyott. Festett. Emlékszem, ami- kor festőállványa előtt álltam, figyelve a hajnalig tartó munka változtatásait, színek, formák - számomra újszerű elrendezéseit. Képeket, melyen őszi levelek, karcolt orna- mensek applikációi olvadtak szép harmóniába.
A mindennapi élet vizuális igénytelensége új területek felé irányította az alkotó művészt. Arculattervezés, logók, kereskedelmi reklámok, termékismertetők, csomagolás, katalógusok, plakátok sora határozza meg a tervező grafikai tevékenységét.
Sokszor éltem át, ahogy megszülettek a koncertplakátok, megfelelő tipográfia, fotó, grafika és színek összességéből - erőteljesen megadva a zeneművek hangulatát.
Felkelteni a figyelmet, láthatóvá tenni a láthatatlant, színekkel a hangzást, rajzzal előhívni a gondolatot, a korpusz megjelenítésével a mise misztériumát. (J. S. BACH, H-Moll Mise koncertplakát 1999.)
Velényi Rudolf munkáinak jó rendje, lelke van. Meglátni, megtanulni a világ jó rendjét, aztán ha megtaláltuk, őrizni, félteni, benne élni...
Sokan tanulták, tanultuk, s mások is tanulhatják ezt Velényitől fotói, képei, grafikái láttán.

Köszönet érte:
Joób Árpád
főiskolai docens
Debrecen, 2006. 02. 09.



A fotó kulcselem Velényi Rudolf triptichonszerű kiállításában és művészetében. A fotó a hármas életmű - az alkalmazott grafika, a fotográfia és a táblakép-festészet - központi eleme, afféle fordítókorong és rendező-pályaudvar. Velényi életében a fotó egyszerre alapanyag, a valóság magába-szívásának eszköze, élmény és töltekezés, tanulmány, útkeresés, a grafikai és festői munka megalapozása, amely önmagában értéket, értékrendet hordozó műalkotás-sorozat, azaz KÉP.
A fotó persze itt is kettős természetű: műalkotás és dokumentáció. Igen, a képek ugyan önálló kompozíciók, a függönyök, falak, felületek sok esetben előtanulmányok - de egyenértékű összekötő szálak az alkalmazott grafikához. Ugyanakkor fényképek a klasszikus értelemben: dokumentációk, vizuális jegyzőkönyvek, lelet-, és múlt-mentés. A '70- es évek Erdélyének akkor együtt fotózott kék házait már 2005 nyarán nem találtam.
Nem véletlen a témaválasztás sem. A kulcs, a kapu, a zár, mindig valaminek egyszerre őre és nyitja. Valami mitikus tudás kapuja a legöregebb, elfáradt lakat is. A naiv művészet leg javát idéző erdélyi pléh-krisztusok az ember - természet - egyház és Isten magától értetődő egységét jelentik. Emberléptékű aprószentek, tegezhető és szerethető Krisztusok. Mindez persze átvezet a néprajz lényegébe: az egyszerű felületek, letisztult formák, matematikai képletekbe foglalható arányok mögött levő évezredes letisztult tudás tanú-bizonyságába, amely a sámánizmustól átvezetett a keresztény Európa hagyományaiba - mindenek felett egybeszerkesztve mindazt, ami emberi.
A vizualitás - akár a muzikalitás - vagy van, vagy nincs. Velényi bármihez nyúl, azt egységes vizuális kultúra jellemzi. A fotók egyszerre naturalisták és absztraktak. A művész előszeretettel használja a teleobjektívet: a megnyújtott zoom kiszivattyúzza a teret, képpé, egymásra- vetült síkokká sűríti - absztrahálja a látványt, így lesz a fotóból KÉP.
A negyedik Velényi, a tanár, amely talán mindegyiknél fontosabb. A '60-as '70-es években diákok ezrei rajta keresztül ismerkedtek egy másfajta vizualitással, de egy másfajta világgal is. A Terta magnóról Beatles szólt, és amiről akkor azt hittük, hogy a néprajz ornamentikájának játékai, melyek a Sárga Tengeralattjáróhoz vezetnek, ma már tudjuk, hogy magyarságtudatunk határainak újrarajzolása volt abban a korban.

Dr. Kincses Gyula
egészségpolitológus,
néhai léha
Debrecen, 2006. 01. 26.



Velényi Rudolf képeiről

A népmesék világfája tartja a hétrétegű csillagos eget. Egy ősi el-elfelejtett világkép elemei ezek, melyekre már alig emlékszik valaki. őszi estéken valahol a Hargita tövében hallhat ilyenekről az ember. Velényi Rudolf képein a sajátos mesei világformálás mellett a jellegzetes erdélyi táj emlékei, tárgyai jelennek meg.
E sajátos folklórihletés stílus kialakításának előzményei hosszú évekre nyúlnak vissza. A népművészet mélyrétegeit kutatja a fiatal művész. Már az első talált-gyűjtött tárgyak díszítése, színezése, motívumainak világa, a formák harmonikus szépsége megragadta az egyéni kifejezés útjait keres festőt. Képi építkezése hasonlatos a népi építészet végsőkig letisztult formáihoz (A zetelakai, Lövétei házak grafikai sor). A székely faépületek harmonikus arányai, kiegészülve az érett fa barnáival, szürkéivel a parázsló őszi levelek színeivel Œ valami egészen sajátos, mai modern festészetünkben aligha található kép világgá rendeződnek. (ősz Erdélyben, A csillagok a házban laknak).
Vállalt "valóságfelettiség" ez, vagy talán helyesebb lenne úgy mondani: a valóság felemelése a mesébe, vagyis a festménybe. Tudni kell azonban, hogy a mesék felépítésének szigorú törvényszerűségei vannak, amint azt a folklórkutatás kimutatta. A mesei elemek egymásutánjának éppen úgy megvan a rendje, mint ahogy egy régi ácsolt láda deszkáit sem lehet önkényesen felcserélve összerakni. A valóság és a tárgyak szervesen beépülnek a képekbe. A Máramaros képbe egy régi falitéka deszkája került. A fába vésett egyszerű díszítés adja a kompozíció "mélystruktúráját", a kopott és érett színek pedig meghatározzák a kép színárnyalatait, a "felszíni struktúrát".
Velényinek már évekkel ezelőtt sikerült kialakítania egyéni applikációs technikáját. Úgy használ fel különféle anyagokat, képeket, hogy azok teljesen beleolvadnak, beleépülnek a képekbe. A népművészet, a mesék a régi világkép elemeinek, jeleinek, szimbólumainak beépítése a most születő ETNO-ART művekben nem egyszerű átvétel Velényinél, hanem az elementáris erejű jelek keresésének igénye. A megtalált bizonyosság képeit láthatjuk, s a képeken a népművészet eszköztárának olyan jeleit, amelyek közül nem egy, évszázadok óta szolgálja, segíti élni azt a közösséget, amely létrehozta. Ez a művészet feladata.

Hoppál Mihály

1972. április 22. Budapest

Copyright © 2007. Minden jog fenntartva.